Kiutazásom és blogom indulása óta sokszor kapom meg a címben olvasható kérdést ismerősöktől, és egyre több esetben ismeretlenektől is, ezért úgy gondoltam tiszta vizet öntök a pohárba, és szentelek egy bejegyzést kiutazásom okának, és az itteni feladataim ismertetésének.

Az egész történet januárban kezdődött, amikor is szembejött velem egy lehetőség, miszerint diaszpórában élő magyarok életébe kellene bekapcsolódni, megismerni mindennapjaikat, segíteni hagyomány és kultúramegőrző tevékenységüket. Mivel az elmúlt években már rengeteget tevékenykedtem határontúli magyar közösségekben, ezért kézenfekvő volt számomra, hogy ezt a lehetőséget is ki kell használnom, egyrészt azért, hogy hazánktól teljesen más okokból távolabb élő magyarokat is megismerhessek, másrészt azért, mert a magyar kultúra és hagyományok ápolása mindigis szívügyem volt.

Lassacskán két hónap telt el azóta, hogy megérkeztem Ausztráliába. Nekem is furcsa ezt kimondanom, vagy ebbe belegondolnom, hiszen olykor sokkal többnek, olykor pedig sokkal kevesebbnek tűnt, tűnik az eltelt idő. Annyi új benyomás ért, annyi új dolgot tapasztaltam, hogy se szeri se száma, és ebben a két hónapban is nagyon sok minden változott bennem is, nyilván a dolgok alaposabb megismerese miatt. Ez a kis összefoglaló egy teljesen szubjektív és felszínes képet fog festeni arról, milyen is az élet a kenguruk földjén.

A magyarországi tavaszból megérkezve az első sokk az ausztrál tél volt számomra. Kiszállva a repülőgépből megcsapott az 5 fokos hideg (este 11kor érkeztem), és habár felkészültem rá mégis meglepetésként ért, hogy ez valójábann milyen hideg is. Aztán jött a határátlépés, ami mondhatni zökkenőmentesen zajlott, de csak azért, mert tudtam mire készüljek. Ausztrália nagyon védi a világon egyedülálló flóráját és faunáját (nagyon helyesen), emiatt rengeteg olyan dolog van, amit még a nagy bőrönbe elhelyezve sem lehet behozni az országba, mint például élelmiszerek, növények, kezeletlen fatermékek, stb. Egyébként ez a nagy "természetvédelem" nagyon visszás számomra, de erről majd a post későbbi részében. Bőrönd megvan, házigazdám, Zoli, már a csarnokban várt, összeismerkedtünk, majd beültünk az autóba, és irány haza. Itt következett aztán a legnagyobb meglepetés. Nem, nem az, hogy bal oldali közlekedés van angol mintára, hiszen ezt tudtam, hanem az, hogy mekkora hatalmas városba érkeztem is. Nagyjából 20 perce lehettünk úton, amikor a harmadik autópályára hajtottunk rá körülbelül, én persze csak ültem, és nem kérdeztem semmit, csak magamban gondoltam, hogy "na, Balázs, ha itt nem veszel el akkor sehol nem fogsz..." Aztán közel egy óra autókázás után hazaértünk, elbeszélgettünk, előkerült a térkép is, behatároltuk magunkat, hogy hol is lakunk nagyjából, és tágra nyíltak a szemeim, amikor tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen a város közepén élünk, innen még majdnem ugyanennyit autókázhatunk ha a Sydney vége táblát meg szeretnénk pillantani. Hátborzongató. A következő napokban elkezdtem megtanulni használni a tömegközlekedést, inkább kevesebb, mint több sikerrel, dehát gyakorlat teszi a mestert. Egyébként az itt élők rengeteget panaszkodnak a tömegközlekedésre, nem tartják hatékonynak és jónak, nekem erről teljesen más a nézetem. Egy jópár napba beletelt amíg kitapasztaltam, hogy melyik vonalakon milyen vonatokkal érdemes közlekedni, és ami az első napokban közel két órás útba került ("bokorjáratokkal"), az mára már leredukálódott egy órányira. Még így is soknak mondható magyar viszonylatban, és főként drágának, de ne felejtsük el, hogy egy teljesen más életszínvonalú kontinensen vagyok...

A címben megfogalmazott kérdéssel bizonyára mindenki találkozott már (szülők, rokonok, nagyszülők részéről) aki utazásra, világjárásra adta a fejét. Innen szeretnék megnyugtatni mindenkit (főként nagymamámat): van mit ennem, bőséggel. :) Ausztrália egy magamfajta ínyenc számára maga a paradicsom! Ennek ellenére azért Ausztráliát gasztronómiai nagyhatalomnak nevezni a legnagyobb jóindulattal sem lehet. Saját, tradícionális ételeik nem nagyon vannak, talán csak a kengurufarok leves (amelynek inkább alapanyaga - a kengurufarok - mondható speciálisan ausztrálnak, mint maga a fogás), illetve az un. Vegemite szendvicskrém, amelyet főként reggelire fogyasztanak, és tulajdonképpen a sörgyártás egyik mellékterméke, a sör- és egyéb élesztők kivonata, krémesített változata, egy sötétbarna, savanykás, sós paszta, amelyhez szerintem ausztrálnak kell születni, hogy valaki képes legyen megenni. Itt azonban óriási népszerűségnek örvend, eszik kenyérrel, piritóssal, olvasztott sajttal, mindenhogy, nekem sehogy nem jött be, dehát különbözőek vagyunk. :)

Egy globalizált nagyvilágban élünk, így McDonald's (vagy ahogy itt mondják: Macca's), PizzaHut és Burger King kis túlzással minden utcasarkon megtalálható, habár ha valaki kimondottan Burger Kingben szeretne enni, akkor nagy meglepetés fogja érni, ugyanis itt nem úgy hívják.

Namármost, a tél közepe van itt a világ másik oldalán, addig oké. De akkor sem gondoltam volna, hogy ez a nap is eljön, és abban a különleges szerencsében (??) van részem, hogy az elmúlt 60 év leghidegebb napjait, illetve legnagyobb havazását (!!) élhetem át. Tegnap reggel már kaptunk hírt arról, hogy az éjszaka havazott a "kékhegyekben" (Blue Mountains, egyesek Sydney természeti határának tartják), de akkor még mi sem gondoltuk, hogy ilyen mértékű csapadékról van szó, hiszen a hegyek magasabban fekvő pontjain olykor előfordul 1-2 centi hó, ami aztán órák alatt semmivé lesz. Aztán napközben újabb hírek érkeztek, hogy a Katoomba felé vezető autópálya egy részét lezárták, a sűrű és erős havazás miatt. Tegnap és ma összesen 35 centi hó esett egyes területeken, kinyitottak sípályák is. Hihetetlen. A havazást egy antarktiszi légörvény okozza, amely csak a hét közepén fog tetőzni. El lehet képzelni, mekkora meglepetést okozott ez az időjárás még az itt élő idősebb generációk körében is, nem hogy a fiatalokéban! További képek hajtás után! :)

Elég sok idő eltelt utolsó jelentkezésem óta, ennek több oka is van: az elmúlt három hét nagyon mozgalmas volt, igyekeztem minden szabadidőmet a természetben tölteni, átvészeltem egy enyhébb tüdőgyulladást, valamint az elmúlt hétvégéket sátorozással töltöttem, vidéken, ahol a térerő vagy internet kb ismeretlen fogalmak. :) Emellett egy kicsit maga alá terített a honvágy is, ami eddig ismeretlen fogalom volt számomra, így hangulatom sem volt nagyon írni...

De kezdjük az elején: a Sydney-i tél amennyire könnyednek és magyar szemmel nyáriasnak néz ki annyira alattomos. Napközben bőven elég, ha az ember egy rövidujjú pólót visel, azonban az éjszakák sokszor csontfagyasztóak... Már teljesen sikerült beilleszkednem, egy kicsit én is aussie magyarként tekintek már magamra, így pontosan tudom, hogy mik azok az alapvető felszerelések, amik nélkül sosem szabad elindulni a városba: naptej, napszemüveg, esernyő, pulóver, dzseki. Igen, elsőre ellentmondásosnak tűnhet ez az összeállítás, de hát Ausztrália imádja a paradoxonokat...

Elöljáróban szögezzünk le annyit: Sydney csodálatos és megunhatatlan. Összetett, lélegzetelállító kavalkád, ami minden nap másik arcát mutatja meg: modern nagyváros, törtnelmi hely (már amennyire azt a bő kétszáz évet komoly történelemnek lehet tekinteni), egy európai ember számára teljesen új elővilág, és ami a legfontosabb: teljesen egyedi lüktetés, felfogás és gondolkodásmód.

Bő két és fél hete érkeztem meg, ez első hallásra kevésnek, érzetre és megtapasztalásra viszont annál sokkal többnek tűnik. Ez az idő pont semmire nem elég Sydneyben, maximum arra, hogy egy felületes összképet kialakítsunk róla. De napról napra jobban megismerve a várost, az itteni életritmust, az itt élők világlátását, gondolkodását nyugodtan mondhatom, hogy talán a legéllhetőbb hely ahol valaha jártam (és itt most vonatkoztassunk el a gazdasági helyzettől). A város hatalmas, bejárására valósz ínüleg az itt töltött fél év sem lesz elég, teljes megismerésére pedig egy élet is kevés...

Egyelőre ennyi, hamarosan újabb szöveges élménybeszámolóval is jelentkezem, addig gyönyörködjetek Sydney ezerarcúságában. (És igen, képek is jönnek még bőséggel, ez csak egy kis ízelítő, de most csak ez fért bele az időbe, és az elmúlt 2 hétben már majdnem 400 képnél járok... 

Szép napot! :)

Ugyan lassan mar 10 napja Sydneyben vagyok, rengeteg kulso tenyezo miatt csak mostanra jutottam el odaig, hogy leirjam eddigi elmenyeimet.

Kezdjuk is az elejen: Budapestrol Sydneybe repulni nagyon nagyon hosszu utazas, meg akkor is, ha a leheto legjobb opciot valasztod, es a dubai legitarsasaggal jossz, ami "csak" 23 orat repul, es csak egyszer kell atszallni, Dubaiban, minimalis varakozasi idovel (3 ora). Dubaitol Sydney-ig 13 orat toltesz a levegoben ami kimondva is nagyon sok, plane atelni. Nem konnyiti meg a helyzetet az sem, hogy a 13 oras repulout alatt ket ejszakat es egy nappalt elsz at a vilag felett, ami teljesseggel osszezavarja a biologiai oradat. Na de ennyit a panaszkodasrol, hiszen azert a repulon nyujtott ellatas igazan nagyszeru, es megerkezni a sydney-i ejszakaba meg nagyszerubb. A repteren rovidebb utlevel- es vamvizsgalat utan hamar beleptunk az orszagba (legnagyobb meglepetesunkre, hiszen Ausztralia a vilag egyik legzartabb orszaga ilyen szempontbol, rendszeresek a borondatvizsgalasok, orakig tarto vamellenorzesek), ahol mar nagy szeretettel vartak minket vendeglatoink. Hazaerkezes, lepakolas, a koszonto (otthonrol hozott) palinka elfogyasztasa, egy rovid beszelgetes, es irany az agy. Igen, jol latod kedves olvaso, a legfontosabbat elfelejtettem: atallitani az oraimat Sydney Time-ra, aminek csak a masnapi ebredeskor iszom igazan a levet. :) Ugyan terveim szerint koran szerettem volna kelni elso itt toltott napomon (7 orakor), hogy elkezdhessem megismerni a kornyeket, es konnyebben atessek a jetlagen, ehhez kepest sikerult magyar ido szerint 7kor, itteni viszonylatban delutan 3kor magamhoz terni... No nem baj, aludtam egy jot. Valoszinuleg ez az alvas is segitett abban, hogy a mindenki altal elore josolt 4-5 nap helyett mindossze egy nap alatt atessek a teljes idovesztesen es idozavaron. Visszagondolva nagyon orulok neki. Masodik napom mar abszolut teljes ertekuen telt, es sikerult bebarangolnom Tolnat-Baranyat, vagy inkabb mondjuk ugy: Kelet- es Nyugat-Sydneyt. Elkepeszto varos!

Hamarosan a távoli Ausztráliába, azon belül is Sydneybe utazom, ahol az ott élő magyar közösséggel fogom élni mindennapjaimat, megtapasztalni, hogy milyen is ez a pezsgő nagyváros egy magyar szemével, valamint segíteni őket abban, hogy hagyományainkat, kultúránkat a leginkább megőrizhessék.

Izgalmas, és kalandokkal teli időszaknak ígérkezik az előttem álló 6 hónap, de szerencsére már volt időm mind lelkileg mind testileg felkészülnöm a közelgő kihívásokra.

Ezen a blogon tapasztalataimat, élményeimet, és a kinti mindennapokat szeretném rögzíteni, írásos és képes formában, lehetőség szerint minél gyakrabban, hogy Te kedves olvasó képet kaphass, hogy milyen is az élet fejjel lefelé, a kenguruk földjén.

Remélem izgalmas, érdekes olvasmányul tudok majd szolgálni!

Elöljáróban ennyit, most megyek vissza a bőröndjeimhez, egy hét múlva indulás. Következő bejegyzésemet már kintről fogom publikálni (ha eszembe nem jut valami fontos addig :) )

Balázs